A csendes zóna miért nem csendes?

Szeretek utazni. Említettem már többször is, és biztosan fogom is még jó néhányszor. Kedvencem a repülő, imádok repülni, de erre ritkán van alkalmam, viszonylag drága is. Gyakran utazom vonattal, praktikus is, mivel szinte mindenhova el lehet vele jutni, és meg is fizethető. Ott van még a busz, ami valamivel…jóval lassabb, na és persze az autó.

Miután Németországba költöztem 2012-ben, az első időkben autóval jártam haza, Magyarországra. Persze nem én vezettem, ilyen hosszú útra egyedül autóval még most sem vállalkoznék, nem is beszélve nem éppen jónak mondható orientációs képességeimről. Egyik alkalommal átvettem a volánt néhány órára, szegény sofőr had pihenjen, el is szundított az anyós ülésen…hát nem kellett volna. A navigáció persze végig be volt kapcsolva, és hangosan irányított merre menjek, de még így is sikerült eltévednem, és ezért több órás kényszer kitérőt kellett tennünk, mire újra a helyes irányba folytathattuk utunkat.

Hasznos kis kütyü a navigáció, rendszeresen használom, mégsem ment meg mindig az eltévedéstől. A kedvencem, mikor ilyeneket mond: „Haladjon tovább nyugat felé„. „Mi vaaaan?”-visítok. Mit tudom én, merre van nyugat? Engem ne égtájak felé navigáljon, hanem egyértelműen közölje, balra, jobbra vagy egyenesen menjek.

Mikor egyedül utaztam Magyarországra, a buszt választottam, ami este hét órakor indul Münchenből és másnap reggel öt óra tájban ér Budapestre. Előnye, hogy olcsó, 11.990 forint / 38 euró, hátránya, hogy szerintem a legkényelmetlenebb, főleg mikor telt ház van. Elég passzosan ülnek egymás mellett az utasok, a bizonyos emberi szükségleteket is csak akkor lehet elvégezni, ha a buszsofőr úgy dönt, most szünetet tart (nem minden buszon van WC). Sétálni nem lehet, felállni sem igazán egyszerű, ha a több órás üléstől elzsibbadt a hátsó fertály, és nyújtóznánk egyet. A túl korai érkezés is a tovább utazás szempontjából időnként problémát okozott, főleg télen a hidegben, nem túl kellemes dolog hosszasan várakozni.

Eltelt néhány év, mire rájöttem, tulajdonképp utazhatok vonattal is. Nem tudom, azelőtt miért nem gondoltam rá, talán azt gondoltam, túl drága. 2016 nyarán az iskolai nyári szünetben a gyerekekkel anyukámnál nyaraltunk egy hetet. Salzburgból Budapestre Railjet vonattal utaztunk. A vonatjegyeket személyesen vásároltuk meg a salzburgi központi pályaudvaron kedvezményesen, ami kizárólag az adott napra, az adott vonatra szólt, és visszaváltani nem lehetett. A körülbelül öt órás utazás jóval kényelemesebb volt mint autóval vagy busszal, és persze nem elhanyagolhatóan gyorsabb. Azonkívül véleményem szerint biztonságosabb is, ráadásul az akkor 8 és 10 éves gyerekeim sem kergettek az őrületbe azzal, hogy fél óránként kérdezték volna, mikor érünk már oda?

Azóta mindig Railjet vonattal utazom Budapestre, a jegyet időben megveszem, és reménykedem, nem jön közbe semmi, ami az utazást megakadályozná, és elbuknám a megvásárolt vissza nem váltható kedvezményes vonatjegyet. Ahogy a legtöbb ember, én is rendelkezem okostelefonnal, ezzel a jegyvásárlás még egyszerűbbé vált a letölthető jegyvásárlási funkcióval ellátott vonatinfó applikációval. Nem csak a telefon, de az app is nagyon okos, kiválaszthatom a jegyvásárlás után milyen formában szeretném a vonatjegyem megkapni: PDF formátumban amit kinyomtatok, vagy inkább átveszem egy jegykiadó automatánál, vagy pedig e-vonatjegy formájában, amit az applikáció letölt, elment, és ellenőrzés esetén a mobiltelefonon tudom bemutatni, akár offline is…állítólag.

Na, ezt még nem mertem kipróbálni. Tudom hülyén hangzik, de szeretem, ha a vonatjegyem „kézzel foghatóan” fizikailag is a kezemben érzem, nem holmi éterben lebegő vagy letöltött online ticket formájában. Persze tökre coolnak tartom meg minden, de többször elképzeltem már, hogy jön a kaller, én meg meg akarom nyitni a telefonon az alkalmazást, de épp nincs internet-jó, tudom, állítólag offline is működik, tehát megnyitom, és nincs ott az e- jegy. Szóval okostelefon ide vagy oda, meg applikáció, e-vonatjegy és további szuper fejlett és modern társai, egyenlőre én maradok a jól bevált és megbízható papírformátumnál.

Legutóbb Húsvéthétfőre terveztem, hogy haza utazom Magyarországra. Eddig a vonat applikációt csak arra használtam, hogy megnézzem a menetrendet, a jegyvásárlást viszont a párom intézte. Ezúttal viszont kezembe vettem a sorsom, és magam vásároltam meg a vonatjegyem az app segítségével. Hát haladjunk már a korral gondoltam, ez az első lépés az e-ticket felé…előbb utóbb veszem a bátorságot, és kipróbálom. Szóval megvettem online a menetjegyem, és csodák csodájára, helyjegyet is lehet így vásárolni.

Eddig mikor a vasútállomás pénztárában, vagy telefonon keresztül helyjegyet vásároltunk, egyetlen kívánságom volt, hogy ablak mellett legyen az ülőhelyem, ja, és másodosztály természetesen…ne vigyük már túlzásba a luxust. Viszont van ám itt többféle lehetőség is, amit eddig nem is tudtam. Lehet ülőhelyet vásárolni a csendes fülkében, a gyerekmozival ellátott családi zónában, és a „normál” vagonban. Azonkívül lehet asztallal és anélkül is kérni a helyjegyet. Eddig mindig a normál kocsiban utaztam, asztal nélkül.

Az asztal a négyszemélyes ülőhelyekhez tartozik, tehát egymás mellett két ülés és azzal szemben is kettő. Én személy szerint nem szeretem, ha órákon keresztül idegen ember ül velem szemben, és folyamatosan az arcomba bámul. Jó, hová nézzen szerencsétlen, esetleg még kifelé az ablakon, de ha nem az ablak mellett ül, akkor esetleg előre a folyosó felé tud még tekintgetni. Leginkább akkor zavar a velem szemben ülő tekintet, mikor eszem…na, azt nagyon utálom. Szóval teljesen megfelel nekem a kettes ülés…még az is sok. 🤣 Amúgy meg ahhoz is van asztal, igaz kicsi, de asztal, amit az előttem lévő ülés háttámlájáról lehet lehajtani.

Na, akkor hova üljek? Családi zóna kizárt. Nincs bajom a gyerekekkel…ha az enyémek-na jó, vicc volt, de szeretnék nyugodtan és csendben utazni. Tavaly Törökországból hazafelé a repülőn egy kisgyerek szinte két órán keresztül ordított, de olyan szinten, mintha ölték volna. Még az anyja is kiakadt, nemhogy az utasok! Szerencsére nem közvetlen mögöttem ültek, hanem két sorral hátrébb, de így is majdnem szétrobbant a fejem. Szóval kösz, de nem, kösz, családi zóna kizárt.

Csendes fülke. Ez lesz jó. Utána néztem a neten, mit is jelent. Különböző német weboldalakon meg is találtam. Dióhéjba foglalva: a béke és pihenésre vágyó utasok számára kialakított pihenő terület. Ezekben a részlegekben nemkívánatos a mobiltelefonálás, csengőhangok, hangos zenehallgatás (csak fülhallgatóval), és egyéb lármával járó tevékenység. Kiválóan alkalmas a fáradt utasok pihenésére, egy pihentető alvásra, nyugodt munkavégzésre. A négyes üléseknél elhelyezett asztalok konnektorokkal vannak ellátva pl. laptop használatához. „Ez az!„-gondoltam. Pont ez volt a tervem, hogy viszem magammal a laptopot, és az öt órás úton tudok nyugodtan gondolkodni és a blogomon dolgozni.

Jó, akkor most eltekintek a zavaró, képembe bámuló szemben ülő utastársaktól, kell az az asztal a laptopnak. Biztosan nagyobb mint a kettes üléseknél lévő kis asztalka, és különben is, a szemben elhelyezkedő utastársam biztosan el lesz foglalva munkájával, vagy egy jó izgalmas könyvvel, vagy épp aludni fog-remélhetőleg csukott szemmel. 🤣

Április 22-én Húsvéthétfőn már nagyon vártam az utazást Salzburgból Budapestre, fél órával a vonatindulás előtt már az állomáson voltam. Ilyenkor általában már fel lehet szállni…ha jött volna a vonat. Késett, előre láthatólag 15 percet. Jó, ez nem nagy gáz. Ami viszont az volt, hogy nagyon sokan vártak a vonatra. Meg is lepődtem. Hova utaznak Húsvétkor? De most tényleg. Nem inkább otthon kéne lenni és sonkát enni? Fel fog ez a sok ember egyáltalán férni erre a vonatra? Utálom a tömeget. Na mindegy, nekem van helyjegyem, tömeg ide vagy oda, nekem nyugodt és csendes utazásban lesz részem.

A 15 perc késésből 27 perc lett, de legalább itt a vonat. Volt már, hogy egy órát késett, sőt egyszer olyan is, hogy kimaradt, és csak a következővel lehetett utazni, ami két óra múlva indult. A tömeg azonnal megrohamozta a szerelvények ajtajait, mintha az életük múlna azon, hányadiknak érnek fel a vonatra. Én megvártam szép nyugodtan, míg az utolsó is felszáll, a peronról csináltam egy fotót az ajtóról, amire óriási jelzés van felragasztva, hogy ez csendes zóna.

A kocsiba vezető automata tolóajtó közben becsukódott. Nem érdemes ráncigálni, erőszakra nem nyílik ki. Felnéztem, a tetején van egy beépített mozgásérzékelő. Mozogtam ide-oda. Nem nyílt ki. Úristen, ne mááár, ez milyen ciki! Lábujjhegyre ágaskodtam kicsit, mivel 160 cm-es termetem nem nevezhető éppen magasnak, de az ajtó meg sem mozdult. De jó! Imádom az ilyen helyzeteket. Na, pontosan az ilyen szituk miatt nem használok e-jegyet, inkább kinyomtatom. Távolabb mentem, majd újra vissza az ajtóhoz, mintha most érkeznék. Kinyílt! Micsoda technikai csoda!

Elindultam megkeresni a helyem, amiről hirtelen azt hittem, nem is létezik. A szerelvény teljesen másik végében volt, már azt hittem, rossz kocsiba szálltam fel, vagy rossz a számozás a helyjegyemen és nem is lesz helyem. Ugyanis túl nagy volt a különbség a számok között, ott, ahol felszálltam, ott száz valamennyivel kezdődtek a számozások, az én helyem pedig csak két számjegyből állt, már nem emlékszem pontosan mennyi volt, de asszem 50 alatt.

Átverekedtem magam a még poggyászukat rendezgető, helyüket még nem elfoglalt utasok között, és végül megtaláltam az ülőhelyem leghátul, közvetlen a másik tolóajtó előtt. Ami természetesen foglalt volt. Mi más lett volna? Egy körülbelül negyvenes éveinek vége felé járó szőke hajú hölgy ült a helyemen az ablaknál, mellette egy szintén szőke, hét év körüli kislányka, és vele szemben egy férfi, talán a hölgy férje, vagy a kislány apja, esetleg mindkettő, de szerintem nem, mindjárt el is árulom, miért gondolom így. Szóltam a nőnek, hogy a helyemen ül, mire ő azonnal, mindenféle akadékoskodás nélkül átadta a helyét, és egyúttal az egész ülésrendet is átrendezte. Ő maga átült a szemben lévő oldalra, oda, ahol azelőtt a férfi ült, a kislányt maga mellé irányította az ablakhoz, velem szemben, a férfinak pedig a gyerekkel kellett helyet cserélnie, így mellettem helyezkedett el a laptopjával.

Mikor megláttam a kislányt, rögtön gondoltam: „Na ennyit a nyugodt és csendes utazásról„. Amint már említettem, nincs bajom a gyerekekkel, de mivel nekem is van, tudom nagyon jól, hogy egy ekkora gyerektől nem várható el, hogy órákig csendben maradjon. De a remény hal meg utoljára, szokták mondani…hát, nálam sajnos elég hamar meghalt, szinte azonnal. A hölgy német nyelvre oktatta a kislányt, hangosan természetesen, nem is suttogva vagy ilyesmi. A kislánynak épp az „írni” igét kellet németül ragoznia. Közben a férfivel angolul társalgott, a gyerekkel pedig, mikor éppen nem a németet volt kénytelen tanulni, egy harmadik nyelven beszélt, fogalmam sincs milyen nyelven, nem ismertem fel, valami fura, franciához hasonlító, de tuti nem francia nyelv volt.

Ezért is nem voltam benne biztos, hogy a férfi az apuka, vagy a jelenlegi férj, esetleg barát, partner lehet. Azonkívül azért is, mert különösen udvariasan beszélt vele a hölgy. Apró, jelentéktelen dolgokért kért bocsánatot, például felállt a helyéről, és a férfi asztalon elhelyezkedő mobiltelefonja kissé megmozdult, de igen távol volt attól, hogy leessen. Szerintem ez fura, és indokolatlan, inkább túlontúl udvarias bocsánatkérés, legalábbis házasok körében ilyesmiért nem kérnek bocsánatot…ha egyáltalán van olyan, amiért igen. 🤣

A laptopom bőröndömből való elővételéről teljesen lemondtam, amúgy sincs semmi hely már az asztalon, az íráshoz és gondolkozáshoz meg nekem csend kell. Nem baj, még jó, hogy hoztam magammal könyvet is. Miután ötödszörre kezdtem ugyan azt a mondatot olvasni, feladtam. Képtelenség koncentrálni a folyamatos német, angol és francia jellegű csicsergéstől, amelyet időnként a szőke nő enyhén szólva hangosra állított mobiltelefonja zenésített meg minden alkalommal, mikor szöveges üzenete érkezett különböző alkalmazásokon keresztül, mint messenger, whatsapp és társai.

Tehát könyv elcsomagolva. Jó, hogy van nálam mobiltelefon. Én persze hang nélkül használom, ahogy azt másnak is így kellene ebben a kocsiban. Erre figyelmeztet is egy pszt! tábla a vagonok elején és végén.

A vonaton ingyenesen igénybe vehető wifi katasztrofális, gyenge, lassú, valószínűleg túlterhelt. Inkább kikapcsoltam a wifit és a mobilszolgáltató internetét használtam az eus előfizetésnek köszönhetően külföldön is ingyen. Nem szeretek utazás közben sokáig a mobilon lógni, mert félek, hogy lemerül. Internet használata során ez gyorsabban bekövetkezik. Általában van nálam akku power bank, ami egy előzőleg feltöltött külső akkumulátor (nyugi, tudom, hogy tudjátok mi az, de hátha valaki nem). Mivel előzőleg olvastam, hogy az asztalokkal ellátott ülőhelyeken van konnektor, így ezúttal nem hoztam magammal.

Hát akkor verjük el valamivel az időt, netezzünk. E-mailek amiket eddig nem írtam meg, most megtehetem, azután facebook…”aúúú„…a kislány az asztal alatt belém rúgott, ahogy ide-oda helyezkedett. Marha jó, pedig nincs is a lábam kinyújtva, hogy nem férne el tőle. Na mindegy, telefonozzunk tovább, néhány messenger üzenet a családnak, hogy a vonat késik…”aúúú„…ez most komoly? Amúgy fehér nadrág van rajtam, ha valakit esetleg érdekel, hát mi másban kell vonaton utazni, ha nem fehérben? Előzőleg elfogyasztott húsvéti nyuszi csokim nyoma már úgyis meglátszik rajta, mi lehet ennél rosszabb?

Megnézem az instagram profilom, kiknek tetszettek az új képeim, én is lájkolok párat, aztán pinterest…és megint belém rúg. Ezt nem hiszem el! Most ha nem gyerek lenne, tuti vissza rúgnék, vegye már észre magát. De ebben az esetben más, hatásos jelzést kell felé közvetítenem. Feltűnően fészkelődtem egy nagyot, ciccegés közepette, lefelé pillantottam az asztal alá a lábam irányába, és észre vehető módon behúztam, majd újra kinyújtottam, persze csak középig.

Ismét elmerültem a világhálón, mikor a férfi mellettem valahányszor a nőhöz beszélt előre hajolt, ami nem lett volna baj, ha nem úgy dőlt volna vissza az idiótája, hogy még az én háttámlám is megremegett, nem is kicsit, és az egész üléssel nemcsak a hátam, hanem a fejem is megrázkódott. Ezt megismételte újra, meg újra. Mikor láttam, hogy megint erre készül, kissé előre dőltem, hogy elkerüljem az „ütést”. Na, akkor most én jövök! Megvártam, míg visszadől, aztán én is jó erősen hátra vetettem magam. Nem tudom, vette-e a lapot, de mindenesetre többet nem csinálta, a gyerek is időközben abbahagyta a rugdosást.

Akkor most folytathatom tovább tevékenységemet bizonyos „testi erőszakok” elviselése nélkül. Upsz, a telefonom aksija 50 százalék alatt van. Na, ez nem jó. De hol van a konnektor? Alaposan körbe tekintgettem az ülésem körül, megtapogattam a karfa alatt, az ülés alatt, hát én nem találtam. Keresgélésem elég féltűnővé vált, így hát feladtam a tapogatással kísért keresést. Akkor a hátralévő órákban egyszerűen csak nézek kifelé az ablakon. De jó, hogy ablak mellé kértem a helyjegyem.

Az egyik bécsi állomásnál leszállt a család, én meg gyorsan folytattam a tapogatózást, meg is találtam a konnektort a két ülés között alul. Csatlakoztattam is rögtön a telefontöltőt. Aksi megmentve. A következő állomásnál egy hölgy ült le mellém, akinek biztos, hogy nem volt helyjegye, különben nem kérdezte volna meg, szabad-e ez a hely? Nem is tartott sokáig a kényelme, Győrben felszállt két magyar nő egy tini lánnyal, akiknek pont ide szólt három helyjegyük. A jogtalan helyfoglaló szó nélkül átadta a helyet.

Ekkor jöttem rá, hogy eddigi viszonylag kényelmes utazásom véget is ért. Merthogy csendes és nyugodt az eddig sem volt, de legalább viszonylag kényelmes. Ugyanis az egyik hölgy enyhén szólva túlsúlyos volt. A barátnő intézte is az ülésrendet, a vékonyka kislányt velem szemben az ablak mellé vezényelte, ő maga mellette foglalt helyet, és természetesen a kövér barátnőjét mellém ültette. De miért? Nem úgy lett volna logikus, és mindenki számára kényelmesebb, hogy a tinilány mellé ül a kövér hölgy, ő maga pedig mellém? Félreértés ne essék, nem a túlsúlyos embereket célom megcsúfolni, de a nagyon is termetes hölgy pontosan másfél helyet foglalt el, és én nagyon szűkösen, az ablakhoz tapadva kényszerültem az utazás hátralévő részében ülni.

Már többször gondoltam különben, hogy mi lenne, ha két helyjegyet vennék? Ugyanis nem egyszer előfordult már, hogy nehezen toleráltam a mellettem ülő személyeket, kellemetlen illatuk, izgő mozgó tevékenységük, különböző egészségügyi problémáik pl. folyamatos köhögés…nagyon idegesítő és zavaró tud lenni hosszú távon, vagy túlságos kényelmük miatt, ami az én rovásomra megy. Ilyenek a széles terpesz, mikor a combunk össze ér, én persze nem ülök terpeszben, de ez sem ment meg a nemkívánatos testi kontaktustól, vagy a teljes karfa, és rám eső oldal egy részének karral és felső testtel való elfoglalása, és ehhez hasonló nagyon idegesítő, zavaró és kellemetlen testi közelségek idegen emberekkel.

Tehát úgy döntöttem, itt az ideje, és nem érdekel az a plusz 3 euró, saját testi kényelmem érdekében a vissza útra két helyjegyet fogok venni. Inkább vállalom a magyarázkodást minden alkalommal, mikor valaki az üres helyre akar leülni, hogy miért nem teheti meg. Azonkívül kifejezetten kérni fogom, hogy ne asztalhoz adják a helyjegyet, egy ember is túl sok mellettem, nemhogy három, és csendes fülke sem kell, úgysem csendes.

A Nyugati pályaudvar nemzetközi jegypénztárában vettem meg a menetjegyem visszafelé, az utazás előtt két nappal, nehogy ne legyen szabad hely, hiszen húsvét után biztosan sokan utaznak. Ahogy azt elterveztem, két helyjegyet kértem. A pénztáros hölgy érdeklődött, milyen okból kérek két helyjegyet? „Öööö…miért, nem lehet?„-kérdeztem. „Nem„-válaszolta, halványan mosolyogva. Szuper! „Akkor csak egyet kérek ablak mellé, de ne asztalhoz, legyen szíves„. Ha eddig nem voltak a hölgynek teljesen egyértelműek kissé „antiszociális tüneteim”, akkor most biztosan nyilvánvalóvá vált számára, hiszen ha már egyedül nem ülhetek, akkor legalább korlátozzuk a nem kívánt társaságot három fő helyett egyre. „Azt nem tudom a gépnek megadni, hogy asztal nélkül legyen a hely„- közölte. „Hmmm, érdekes, online ezt is lehet”-gondoltam. „Nem asztalhoz szól, különben rajta lenne a jegyen„-nyújtotta át kisvártatva a kinyomtatott szelvényt.

Miután elhagytam a pénztárat, jutott csak eszembe a sok okosság, hogy tehettem volna mégis szert két helyjegyre. Mondhattam volna, hogy ketten utazunk, csak a másik személynek már megvan a vonatjegye, így csak helyjegyre van szüksége. Vagy megvehettem volna online is a két ülésfoglalást. Ez mindig így van. Annak idején az iskolában is, vizsga vagy dolgozatírás alatt ha éppen a stressz miatt leblokkoltam, amint elhagytam a termet, mintha felhúzták volna a függönyt…és lőn világosság…minden az eszembe jutott.

Na mindegy, kettő kevesebb mint négy, még mindig jobb. Az utazás napján már egy órával a vonat indulása előtt a Keleti pályaudvaron voltam. Sose lehet tudni mi jön közbe az úton, amiért lekéshetem a vonatot: késik a Gödről Budapestre közlekedő vonat, amivel utazom, vagy netán kimarad, áramszünet lesz a metrón, bombariadó a pályaudvaron…nem bízom a véletlenre, inkább kimegyek jóval korábban. 🤣 Felszálltam a Railjet vonatra a jegyemen megadott számú 23-as kocsiba, ami egyébként csendes zóna.

Mentem tovább keresve a helyem, meg is van. Asztalnál lévő négyes ülőhely egyike. Nem tudtam eldönteni, sírjak vagy nevessek? Hogy is mondta a pénztárosnő? „Nem asztalhoz szól, különben rajta lenne a jegyen„. Aha, tényleg. Hát baromira nincs rajta, csak az, hogy ablak mellett, és, hogy csendes fülke.

Visszautam kevésbé sem volt csendesebb, mint pár nappal ezelőtt mikor Budapestre utaztam. Az egész csendes fülke dolog, hiába van több helyen: a vagon ajtókra kívülről teljes méretben, a fülke ajtajaira, a vagonok elején és végén egy pszt! tábla és egy áthúzott mobiltelefon, sőt minden ülés fejtámláján lévő huzaton egyértelműen feltüntetve, egyáltalán nem működik.

És itt nem csak egy családról beszélek, ahogy azt Budapestre utazásom során részletesebben leírtam, hanem többen beszélgettek egymással hangosan (pedig nem biztos, hogy az egyesek által előadott ilyen-olyan különböző erkölcsi határokat túllépő, szaftos intim történeteire mások is kíváncsiak), némelyek mobiltelefonja különböző hangos jelzéseket hallatott. A mellettem lévő másik sorban az ürge olyan erővel gépelt a laptopján, hogy oda kellett néztem, egyben vannak e még a billentyűi, vagy már szétverte őket?

Sajnos a csendes zóna a legtöbb embernek semmit sem jelent. Pedig milyen jó lenne, ha már adott a lehetőség, és igény is van rá, hiszen sokan szándékosan ide kérik a helyjegyüket. Valóban csendesen, nyugodtan, nem csak fizikailag hanem mentálisan is, zavartalanul, ellazulva tudnék utazni, közben akár szundítani egy jót. Teljes mértékben a könyvre koncentrálni amit olvasok, és nem hatszor kezdeni ugyanazt a mondatot, nyugodtan és csendben dolgozni, ha épp arra van szükség utazás közben is. Írott szabály, úgynevezett „házirend” sajnos nem létezik, mint például ahogy a jegy nélküli vagy érvénytelen jeggyel utazókat figyelmeztetik a következményekre a különböző közlekedési járműveken kifüggesztett táblák. A jegyellenőr sem figyelmezteti a hangoskodó utasokat, tehát nincs aki az íratlan viselkedési szabályokat betartassa. És én, mint utas, nincs jogom, sem kedvem egész idő alatt másokat arra figyelmeztetni, vagy elmagyarázni, mit is jelent tulajdonképpen a csendes fülke meghatározás.

Így tehát marad továbbra is a csendes megnevezés csak elméletben csendes, és a kifejezetten nyugalomra vágyó utasok továbbra is kénytelenek elviselni hosszú órákon keresztül (akár 10 órán át) mások kellemetlenkedéseit. Ezzel kapcsolatban már mások is írtak, németek és magyarok egyaránt hasonló „panasz blogot”. Az egyikből idéznék is egy részletet, ám érdemes az egész blogot elolvasni, nagyon vicces, amellett elég szabad szájú, nekem mégis tetszik, és teljes mértékben egyetértek vele. https://noemisszio.blog.hu/2013/10/29/railjet-etikett?layout=5

„A Railjet vonatokon egyelőre képtelenek disztingválni. Így aztán a luxusutazás könnyen idegőrlő rémálommá változhat: egy vagonban elég egy-két hangosan telefonálgató tahó, dobókockával játszó faszkalap vagy legutóbbi baszásairól – vagy meg nem baszatásaikról – rébuszokban beszélő barátnő. Ők magukban többszáz ember nyugalmát, mentális kényelmét képesek tönkretenni.

A MÁV-ÖBB helyett tehát magam készítettem egy rövid Railjet etikettet:

– Halkan, lehetőség szerint keveset beszélünk. Hosszabb beszélgetésekhez, vagy telefonbeszélgetésekhez kimegyünk a folyosóra.

– Telefonunk csengőhangját az utazás ideje alatt halkabbra vesszük.

– Nem röhögünk nyerítve.

– Nem zörgünk feleslegesen különböző tárgyakkal.

– Olvasunk, alszunk, fülhallgatóval zenét, rádiót hallgatunk, nyelvet tanulunk, gyönyörködünk a tájban, laptopon írunk, internetezünk, gondolkodunk, relaxálunk, meditálunk: választék a másokat nem zavaró rail-jeten végezhető tevékenységek közül.

– Csendesen eszünk, iszunk: nem szürcsölünk, csámcsogunk, morzsázunk. Nem tisztítjuk a fogunkat (ha igen, kimegyünk a vécébe).”

Te utaztál már a csendes zónában? Neked mi volt a tapasztalatod?